Miniszter

2011 november 7. | Szerző: zsozso29

 Gyerekkoromban egyszer mama megkérdezte, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy miniszter. Mama nagyon élvezte, bár nem hiszem, hogy a miniszterek munkaköri leírásával tisztában lett volna… Lehettem úgy 12-13 éves, a kommunizmus tombolt Erdélyben is, magyar miniszterek nem nagyon forgolódtak a parlamentben. Nem is tudom honnan jött a gondolat, bár akkoriban nagyon vadakat gondoltam, Kőrösi Csoma Sándor volt a példaképem. Mama haláláig miniszternek szólított. Amikor meglátogattuk, mindig azt mondta: -Megjött a miniszter!

Hát egyelőre nem lettem miniszter, bár alaposan kiveszem a részem a közéletből, úgy küzdök itt a szórványban, mint egy oroszlán: tanítok, újságot szerkesztek, és van egy volt miniszter ismerősöm, aki most az Európai parlamentben képviseli az érdekeinket.

Azért jutott mindez eszembe, mert az elmúlt három év keserves kínlódásai után ma éreztem, hogy a helyemen vagyok. Azt teszem, ami a dolgom és ez örömmel tölt el. Gyerkőceimmel összeolvastunk, mert már három betűt ismerünk. Ott csúsztak a kis virágszirom ujjak a betűk alatt, a szájak kínlódva, majd egyre könnyebben formálták a hangokat, és megszülettek, világra jöttek a szavak… Felelősségem teljes tudatában éreztem, hogy többet teszek ott, akkor, mint bármelyik miniszter… Védőbástyát építek, követ-kőre rakva, melynek védő árnyékában ezek a gyerekek megmaradhatnak magyarnak. Páncélként magukra rakják majd Petőfi, Kőrösi Csoma Sándor, Sütő András örökségét. És remélem, hogy ők is küzdenek, mint az oroszlánok. Ki tudja, még miniszter is lehet belőlük…

Én és a nagymamám

2011 november 3. | Szerző: zsozso29

 Nos, a megjegyzés elgondolkodtatott, de helyesnek érzem a címet. Szó sincs a tisztelet hiányáról…Sokkal inkább arról, hogy a blog rólam szól és magamon átszűrve ott van a nagymamám,  magamban keresem azt, ami belőle megmaradt. Hiszen az élet értelme ez: átörökíteni magunkat az utódainkba, akik kiteljesítik, amit mi elkezdtünk. Mit szeretnék kiteljesíteni? Az egyszerű élet szeretetét, azt, hogy az élet kedvéért élünk és minden napunk ajándék: láthatjuk, hallhatjuk, érezhetjük és ízlelhetjük magunk körül a világot. Örülhetünk egymásnak. Én és a nagymamám ezt szeretnénk megtanítani a világnak.

Elmélkedem

2011 október 24. | Szerző: zsozso29

 Nagyon sokszor elmélkedem mostanában, gondolom az öregedéssel jár, mint ahogy az is, hogy elfelejtettem, hogyan kell ide belépni. De most végre sikerült, tehát a főzőblogom mellett ide fogok elmélkedni. Remélem nem felejtem el újra hogy kell belépni.Egyébként ismét tökös időknek nézünk elébe, már be is szereztem egy hatalmas példányt Kibéden. Múlt hét végén arra jártunk.

Tökös nap

2010 december 7. | Szerző: zsozso29

 Azaz valamivel jobban, mert a vasárnap mindig szebb bármely más napnál. Ez advent második vasárnapja volt. Gyerekkoromban vasárnap látogattuk a nagymamámat. Reggel templomba mentem, aztán ebéd után megcéloztam a szőlődombot, melynek tövében lakott a nagyanyám, stílusosan úgy hívták a falunak ezt a részét, hogy Szőlőalja. Mire megérkeztem, bevallom nem mindig jószántamból, volt amikor anyám noszogatott, ilyenkor decemberben sült tök illat lengte be a nagyanyám szobáját, melyre egyetlen találó jelzőt tudok: panorámás. Óriási délre nyíló ablakában a fületlen biliben ott szunnyadtak a tavaszi palántázásra készülő magvak, az ablak alatti helyet a nagy zöld padláda uralta, melyre fel lehetett térdelni, és gyönyörködni a látványban. Közelebb a kert, távolabb a falu házai, melyek élénkpiros háztetők alá bújva zárták keblükre a sziesztázó falusiakat. Az ablak mellett, a ház külső oldalára erősített deszkán sorakoztak a sütőtökök, ahogy ott hívják döblicek. Nos, miután a fagy megcsípte pufók arcukat, a nagymamám minden nap felszeletelt egyet és a sparhert ajtó nélküli sütőjében ínycsiklandó lakomát varázsolt belőlük, amivel egyszerűen nem lehetett betelni. Nagyanyámra emlékezve, aki már valahol gy égi sparhert sütőjében végzi varázslatait, vasárnap tököt sütöttem. Délelőtt elmentem a piacra és új hullámokat kavartam, mert nem voltam hajlandó átvenni a műanyag szatyrot, amibe a krumplikat rakta nekem az eladó, és mert jó kedvemben voltam egy rögtönzött kiselőadás keretei között felvilágosítottam, hogy felelősséggel tartozunk Föld anyánk jövőjét illetően. A mélyen megilletődött polgártárs erre hajlandó volt a krumplit a magammal hozott kosárba tölteni.

Délre hazaértünk,  felszeleteltül a tököt és a sütőbe tettem, sajnos nekem elektromos sütőm van, ajtó is van rajta. Beállítottam száz fokra és estig bennhagytam a tökszeleteket. Nos az eredmény lehengerlő volt: döblicillat úszott egész nap a levegőben, estére pedig készen állt a finom csemege. Elismerem messze lemarad a régi döblicek mögött, de talán mire nagymama leszek…

2010 december 3. | Szerző: zsozso29

 Szóval… itt vagyok. Bár ez nem annyaira nagy hőstett, hiszen rajtam kívül még millióan itt keringenek valahol a wireless világban, de azért kimondottan örülök, amikor látom, hogy feketén fehéren aztán orchidearózsaszínben testet ölt a gondolat. Miért kell ez nekem? Fogas kérdés. Csak. Van abban valami megnyugtató, ahogy ujjaimmal veregetem a billentyűket, nem mintha nem ezt tenném amúgy is, de legalább itt megvan az esélye annak, hogy a szemmel felszedett betűkre válasz érkezik…